Ezekben a városokban tilos lesz alkoholfogyasztás szilveszterkor
Olaszországban, Franciaországban és Japánban is akad egy-egy település, ahol szigorítanak a hatóságok.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a játékok előtt a Mandinernek adott interjújában 3-5 aranyéremben és összesen 15 éremben reménykedett. A sportolók ezt a vágyat még egy kicsit túl is teljesítették, 7 aranyéremmel, 5 ezüstéremmel és 4 bronzéremmel jöhetnek haza. A 12 nap nem tucatteljesítménye kronológiai sorrendben.
Már az első játéknapon, augusztus 25-én, szerdán megszületett az első magyar érem. A 19 éves Konkoly Zsófia 400 méteres gyorsúszásban ért másodikként a célba.
Remek kezdés, mely megalapozta a jó szereplést.
A csendesebb pénteki nap után szombaton Osváth Richard Rió után ismét ezüstérmet szerzett a tőrözők mezőnyében, míg Szvitacs Alexa, asztaliteniszező bronzérmet . Mindketten kicsit csalódottak voltak ezzel az éremmel a versenyeik befejezése után. Előzetesen Szabó László is az aranyesélyesek közé sorolta őket, de reméljük, hogy azóta már felhőtlenül tudnak örülni, és ez ad majd erőt nekik a további küzdelmek során
Az első hét igazi aranyvasárnappal zárult a magyar küldöttség számára.
Fanni 100 méteres mellúszásban győzött, óriási fölénnyel, ugyanis a második helyezettet 6 másodperccel verte meg. Abszolút esélyesként érkezett ebben a számban, és szerencsére semmi nem gátolta meg, hogy paralimpiai bajnok legyen. Asztaliteniszben nem lehet ennyire egyértelmű esélyekről beszélni, de Pálos Péter győzelmében is reménykedhettünk. Hisz a háromszoros világ- és Európa-bajnok sportember a londoni paralimpián arany, a rióin bronzot nyert. Vagyis már kétszeres bajnok a legnagyobb sportversenyen. A Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, Dani Gyöngyi összetételű női tőrcsapat egy bronzéremmel gazdagította a termést ugyanezen a napon. Így az első hét után Magyarország hét érmet, ebből három aranyat szerzett.
A második hét kissé csendesebben kezdődött, ám kedden
A korábbi világrekordot is ő tartotta 551 centivel, ezt most Tokióban kétszer is megjavította. Előbb 560-at, majd 563-t ugrott. A 100 méteres síkfutás negyedik helye után lett legerősebb számában bajnok. Ráadásul ő ugrott már 587 centimétert is életében, vagyis remélhetően a jövőben is verhetetlen lesz ebben a számban. Dávid Krisztina a légpisztolyos hölgyek vetélkedésében lett ugyanekkor harmadik.
Szerdán két úszószámban lett magyar sportoló második. Az első nap szintén ezüstérmet szerző Konkoly Zsófia ezúttal 200 vegyesen ért másodikként célba, egyéni csúcsot úszva, és csak néhány centivel lemaradva az aranyról. Pap Bianca 400 gyorson volt a második leggyorsabb, ő ekkor szerezte első tokiói érmet. Már ekkor biztosak voltunk benne, hogy nem az utolsót! Ugyanis mindkét úszónk másnap is vízbe csobbant, a még erősebb számában.
Nem is csalódtunk egyikben sem! Csütörtökön olyan tettek a lányok, amire örökké emlékezni fogunk: 10 percen belül mindketten bajnokok lettek!
Majd pénteken megszerezte a második ezüstöt is: 200 vegyesen egyéni csúccsal állhatott harmadjára is a dobogóra. Ezen a napon
Még a második helyezett is másfél hajó távolságból nézte őt, amint a célba ér.
Az utolsó olyan napra, ahol szurkolhattunk honfitársunknak is maradt egy érem: Varga Katalin kajakozó harmadik helyével zárult a sikeres szereplés. Ez volt a tokiói küldöttség 16. érme. Vagyis sportolóink az érmek számát tekintve kicsit szárnyalták túl az előzetes várakozásokat, az aranyérmeket tekintve pedig nagyon!
Egy ország lehet büszke az érmesekre, a helyezettekre és a résztvevőkre, akik hatalmas akaraterővel, küzdeni tudással nemcsak teljes életet élnek, hanem saját sportágukban a világ legjobbjai közé tartoznak. Nem kevesen pedig a legjobbak!
Szép volt, lányok! Szép volt, fiúk!
A nyitóképen: Ekler Luca paraatléta viszi a magyar zászlót a tokiói paralimpiai játékok záróünnepségén az Olimpiai Stadionban 2021. szeptember 5-én.
MTI/Koszticsák Szilárd